Valami nagy dög a Zagyván :
Tulajdonképpen ez annak a története hogy kezdtem lejárni a zagyvára horgászni és hogyan szerelmesedtem bele.
Egyik barátom szüleinek volt egy kis hobbitelek a egyik zagyva melletti kis falu határában. Fiatal süldő koromban jó néhány hétvégére lenn töltöttünk bohóckodtunk, nyársaltunk, főzőcskéztünk, lehet még iszogattunk is. Na meg persze orvhorgásztunk a közeli holtágon és lejártunk fürödni az élő Zagyvára.
Az élő folyót alkalmatlannak találtuk a horgászatra tiszta vize és erős sodrása miatt. A helyiek mondták szép domolykók vannak benne csak nehéz megfogni őket így nekünk legfeljebb rákot lehetett kézzel fogni de arra nem gerjedtünk. A maradt a holtág, ott sem voltunk valami sikeresek egykét sügér egykét keszeg. Akkor nekünk elég is volt, hogy jól érezzük magunkat.
Lassan elmúltak azok az idők párszor lementünk még egy-egy este fürödni és vége.
Évek multán azzá a fájta horgásszá fejlődtem aki nem bírja a „tömeg horgászatot” vagyis, hogy elmegy egy csomó ember a vízpartra egymás mellé leülnek és horgásznak. Mivel a halat nem igazán szeretem fogás ilyen szempontból nem lényeg, az élmény és a buli, később élmény és a nyugalom annál inkább. Ja és ha mindig elmennék horgászni mikor rám jön, az a mai árakkal, igazi anyagi csőd lenne. Ezért néztünk másmilyen horgász terület után. Először a Tápiót találtuk meg (de ez egy másik történet), majd a zagyvát.
2003 nyár elején új horgászterület után kellett néznünk mivel a Tápió már nem volt a régi. Így jött szóba nézzük meg a zagyvát ha nem jön be akkor kirándulunk egyet. A holtágak szóba se jöhettek, fizetősek mi meg már nem vagyunk gyerekek, hogy kummantsunk. Maradt az élő, csak egy-egy úszós cuccot vittünk magunkkal. A sodrás miatt semmi eredmény. Pár óra múlva jött az ötlet, le szedtem az úszót. Bedobtam leraktam a botot a sodrás levitte a horgot amíg tudta. Mindegy eddig sem volt semmi. Le ültem nézelődtem, bosszankodtam „pedig milyen jó hely lenne”. Egyszer csak látom a botom spicce rángatózik, be vágtam, fogtam egy dévért.
Dévér, ezt nem is gondoltuk, meg jött a kedv. Az nap még fogtam néhány keszeget. Boldogan távoztunk, ha hozunk legközelebb fenekezőt, finom készséggel… Lehet megtaláltuk a Kánaánt!
Jöttünk is ahogy illik, fogtunk is ahogy kell, kárász, dévér, jász. Nem túl sokat, öt-hat darab fejenként, nekünk elég. Harmadik vagy negyedik alkalommal, kapás viszi a botot, bevágás, szakadás. Hoppá lehet hogy van benne valami nagy is. Erősebb cucc kell! Legközelebbi alkalommal kapás viszi a botot, bevágás, szakadás.
Ó-óó még erősebb cucc kell. Most már ott tartunk, hogy 35-ös zsinór 2-es horog. Legközelebbi alkalommal, kapás viszi a botot, bevágás, fárasztás (engem fárasztott nem vagyok kis darab, de nem bírtam tartani húzott le a part mentén) majd horog egyenesedés. Mi a… Ilyen nincs! Következő, márkás spéci horog kell!
Egy darabig nem jött, jött viszont ponty nem is kicsi két-három kilós nyurga. Ezeket se könnyű kivenni a sodrásba, de közelébe se jöhettek a „nagy valaminek”. Ez év be még egyszer még megakasztottam, horog töréssel végződött.
Legyezős horgászat
a zagyván !
2004 tavasz, nem valami jól indul a szezon, talán a vízállás vagy az állandó esőzés netán a frontok, nem tudom. Jó párszor lementem a Zagyvára nem nagy sikerrel. Az egyik alkalommal egyébként gyönyörű szép idő, oltári kapástalanság, (unalom). Figyeltem a vizet, meg úgy mindent, ahogy lenni szokott. Egyszer csak észrevettem, hogy előttem két kishal kergeti a vízen úszkáló hordalékokat. Néztem őket egy darabig, próbáltam kitalálni milyen „típusúak”. Aztán másfele bambultam. Azt is észtevettem, hogy a rengeteg fiatal tücsök van a környéken és meg vannak bolondulva, mennek be a vízbe. Akkor villant be tücsökkel kellene horgászni.
Nekem sem kellett több, elő az úszós bot, rá a tücsök, be a cucc, kapás semmi. Agyaltam a dolgon egy kicsit, leszedtem az úszót és az ólmot és el kezdtem úsztatni a csalit a víz tetején a két kishal előtt. Azonnal rávágott a nagyobbik, egy tenyeres jász. Meg volt az öröm, de sajnos a másik olyan kicsi volt, hogy be se bírta kapni a horgot.
Megint le ültem néztem a befagyott kapásjelzőmet, majd a tücsköket és a vizet. Mikor észrevettem néha mekkorát burjánzik a víz itt-ott. Csak nem rablás… Fel megint a csalit, le úsztattam az árral majd elkezdtem rángatni mint ha úszna a vízen. Fél percen belül, burvány, viszi. Jó fél kilós jász. Aztán jöttek sorba, bazi nagy élmény!
Tápiói csukák !
Felderítő útra megyünk, már egy kis változásra vágytunk, valami olcsó kis vadregényes helyre ahol el leszünk azon a nyáron. Pecázgatunk, nyársalgatunk, főzőcskézünk. Nem zavarunk senkit és minket se zavar senki.
Nézzük meg a Tápiót lentebb hátha találunk valami jó kis helyet.
Tápióbicskei emlékműnél találtunk rá. Két tisztás egy mástól nem messze. Csodás, volt is kapás, fogtunk is. Keszeg, kárász, sügér, volt köztük néhány olyan jó tenyeres is. Nekünk elég.
Egyik alkalommal, mikor nagyon tiszta volt a víz. Nem nagyon haraptak. Csak pár kis sügeret sikerült fogni.
Észrevettem, hogy mint ha valami nagyobb hal állt volna be a tisztás szélére. Elé dobáltam de semmi, nem érdekelte. Szóltam többieknek nézzék meg. Ők is azt mondták valószínű valami hal, de milyen! Nem is nagyon törődtünk vele mikor, mentek vissza a helyükre. Pár perc múlva szól az egyik, hogy ott is van ahol ő horgászik. Próbált elédobni de nem eszik. Később egyszer nagy ordibálás „meg van meg van”. Fogott egy harminc-harmincöt centis csukát úgy, hogy a horgot bele akasztotta. Nem szép de hasznos volt.
Ebbe van csuka! Miután magamhoz tértem jutott eszembe lehet hogy ami nálam van az is az. Nosza fel az egyik kis sügért, be elé, egy villanás, egy kis csapkolódás, negyvenöt centis csuka! Aznap fogtam még három kisebbet.
Következő néhány alkalommal fogtunk még egy-két csukát, majd miután eltűntek, hihetetlen mennyiségű egyéb halat (kárász, keszeg, compó) lehetet fogni azon a nyáron.
Halászat az Úri
tavon!
Egyik alkalommal mikor hátul bóklásztam a sufniba, észrevettem egy összehajtogatott bazi nagy hálót az egyek sarokban. Megvizsgáltam mit lehetne vele kezdeni, kitaláltam, hogy milyen jó lábteniszhálót lehet belőle vágni. Pár nap múlva kész is lett. Jó kis meccseket játszottunk.
Nem tudom mennyi idő múlva (lehet évek teltek el) elég sokat jártunk az Úri tóra horgászni. Nyár vége felé már igen bosszúsak voltunk a gyenge fogás miatt. Igaz szerintem bárhová mentünk volna horgászni abban az időben nem hiszem, hogy jobb eredményt produkáltunk volna. Mi minden esetre a tót szidtuk, azt hibáztattuk.
Meg pendítettem van otthon, hálónk, le kéne horgászni. Az ötlet igen népszerű lett. Meg is beszéltük meg nézzük azt a hálót ha jó legközelebb hozzuk és kipróbáljuk.
Otthon előszedtem a hálót, meg vizsgáltam. Úgy húsz-huszonöt méter hosszú és két-három méter magas lehetett. Alkalmasnak tűnt a feladatra. Megbeszéltem a többiekkel és kimentünk horgászni az egyik éjszakára.
Már jócskán benne voltunk az őszben, mikor erre az akcióra sor került. Tehát nem volt túl meleg (sőt). Túl nagy tapasztalattal sem rendelkeztünk. Legfeljebb a TV-ben láttunk ilyet.
A helyszínválasztás szerencsésnek mondható, a tónak a sekélyesebb Y ágához mentünk. Ott be tudunk gyalogolni, és nem láthat minket a halőr.
Mikor jól besötétedett és összeszedtük magunkat, kis alkoholos segítséggel. Ki a hálót, be a vízbe. Egyenesen vittük be a hálót, míg ki nem feszült, majd a belső végével elindultunk az egyik irányba, hogy lekerítsünk egy jókora darabot. Nagy volt az izgalom, türelmetlenek voltunk, fáztunk is na meg ordibáltunk mint az állat. Mégis éreztünk valami mocorgást a hálóban. De mikor a partra húzás következett, gyakorlatilag egy csomóba húztuk ki a hálót, természetesen egy árva hal nélkül.
Később mikor egy szakértőt
kérdeztük elárulta
hogy a hálóba alulra súlyok kellettek volna, felülre meg bóják. Hoppá!